Mocsári Gábor versei

Az utolsó esély

Borzalom Árnyékában

Édesanyámnak
Fiamról... Fiamnak

Fohász
Gondolatok
Kegyelmes Úr! (új)

Kérdések a magyar néphez!

Kronológ

Leányomhoz
Papírgőzös Magyarország (új)
Pokoljárás

Tavasz

Távoli szerelem

Téli kép

Temető

Utazás

Az utolsó esély

Csontvázán ringatózó,
Húscafat a magyar!
Múltját megtagadva,
Önmagát vágja, s felaprózza!

Gyötrelmes életében
Kezét lógatva, nem rázva;
Végignézte, hogy lesz hazája,
Tolvajok országa!

Hullott reánk vörös eső,
Ötven éven át.
Hullott ötvenkét tagállam csillaga reánk!
Körbefonott bennünket
Az unió töviskoszorúja!

Júdea csillagai
Sebeznek ma már.
Meddig tűrjük még, hogy
ők mondják meg, hol is a határ!?

Csontvázán ringatózó
Húscafat a magyar!?
Múltját meggyalázó
Horda lett ma már!?

Akkor most ébredj
Ébredj, most, magyar!!
Szakítsd minden hámod,
Pusztítsd ki igába hajt!

Győzzön az igazság!
S legyen új hazánk!
Gázolj át a véres
Júdea Csillagán!

Vágtass, ne fékezz!
Zúzzál, ne éhezz!
Tartsál össze, magyar!
Az aranykor hajnalán!

Borzalom Árnyékában


Áldozattá válhat bárki!
Kit hóhéra kiszemel!
S testet gyötri kínozza,
Szörnyű tettét fokozza!

Nem tartja vissza semmi!
Uralkodó akar lenni!
Mámorossá teszi a kín!
melyet okozni bír!

Nem gondolja tovább
Tettének súlyát!
Nem érzi által
áldozata sorsát!

Ha már véghez vitte iszonyú tettét,
úgy érzi, nem terheli semmi a lelkét!
Áldozata vérbe fagyva, megalázva,
Felejteni próbál, de mindhiába!

Valami eltörik benne!
S inkább hallgat titkolja!
próbálja eltemetni,
ami minden nap kínozza!

De továbblépni
Bármily kemény!
Feledni a rémet,
nagyon nehéz!

Vágyni kell a jóra!
Élvezni a szépet!
Nem élhet rettegésben,
keresve a rémet!

Nem szabad hagyni!
Hogy ezen szörnyű emlék,
Egyetlen életed
árnyékban tartsa!

Mert a világ szép is lehet!
zord idő után jön a kikelet!
Próbáld meg szeretni újra
Önmagad s az embereket!

Csak úgy lehetsz boldog,
Ha lelkedről lerántod
A fekete leplet és elhiszed,
Hogy magadért szeretnek!

Bécs, 2013.02. 26.

 

Édesanyámnak
 
Elszorul a szívem, ha arra gondolok, 

Édesanyám mennyi éjjelt átaggódhatott! 

Egész életemben vigyázott reám, 

Köszönöm néked, drága jó anyám! 

Nincsen olyan nap, 

S jeles esemény! 

Mely méltó lenne hozzád! 

Te csodás Tünemény! 

Bármilyen vad 

Álmokat kergettem! 

Nem szóltál semmit, 

De ott álltál mellettem! 

Ily módon köszönöm 

Vigyázó tetteid! 

S ha beteg voltam, 

Gyógyító kezeid! 

Szívem piros bársonyát, 

Lábad elé teszem, 

Így fejezem ki, hogy 

Mit jelentesz nekem! 

Köszöntelek ezért 

Eme csodás napon! 

Szeretlek én téged, 

ÉDESANYÁM NAGYON!
 
Bécs, 2013.02.24.

 

Fiamról...Fiamnak

Magyar legény.

Erős, bátor!

Párját ritkítja,

közel, s távol!

Kemény, mint a szikla,

Vérét minden leány issza!

Áhítva várják házukba,

Csak jöjjön el a komisza!

De van neki ám gyengéje is,

lelkét hordozza felöltve!

De ha bántják, felveszi vértjét,

Ne is akarják tudni a miértjét!

Ne kérdezzenek ,ne szóljanak!

Egy dolguk van csak, fussanak!

Ne gondolkodj, ne várd a betyárt,

Csak kerüld el a magyar csapást!

Édes fiam, mostan állj meg!

Nézzél körbe, a világ csendes!

Hótakaró fedi, a hősök sírjait,

Homályba merültek a tetteik!

Nézz egy kicsit 

a távlati jövőbe!

Tedd le életed alapját,

Most, de mindörökre!

Hisz építkezni csak is,

Szilárd, erős alapra szabad!

Amit most kell létre hoznod!

Hogy később, becsülhesd önmagad!

Tegyél a jövődért!

Most míg nem késő!

Okulj a múltadból!

S élj  holnapnak!

Édes gyermekem!

Legyél bátor, s élj boldogan!

A céljaidért tegyél,

s utadat el ne hagyd!

Bécs, 2013.02.01

Fohász

Ò te csodás nagyvilág!
Nyisd ki lelked kapuját!
Tekints rá árva hazánkra!
Hagy legyen szíved oltára!

Kárpátok védelmét élvező
Ékszer doboz eme föld!
Ne nézd, hogy fosztogatják!
Ne hagyd, hogy sóval szórják!

Édes világ nagy nemzetei!
Adjatok reményt a magyarnak!
Segítsétek! Óvjátok! Védjétek!
Hogy rámutathasson, mik is az értékek!

Annyi csodát adtunk a világnak,
Megannyi jót tettünk istennek s országnak.
Ne hagyd hogy porrá váljon egy nemzet!
Mely a világnak annyi találmányt szerzett!

Ó te érzékeny nagyvilág!
Csak esélyt kérek, nem csodát!
Tekints reá csonka hazánkra,
Hagy legyen a világnak mentsvára!

 

Gondolatok
 
Utcán járva, szomorkodtam,
Miért sétálok egymagamban?
Elmélkedve gondolkodtam,
De a rejtélyt megoldottam!

Kérdéseket intéztem magamhoz!
Kit engedjek közel a bajomhoz!
Ki legyen az a szerelmes, tündéri gerlice?
Kinek vágyom csókját a napnak minden percibe?

Azt kell vágynom, aki megihlet?
Vagy azt akinél perzsel a tekintet?
Esetleg válasszam azt, ki mindenben egyetért?
Nehéz a döntés, ez már régóta kísért!

Lehetne-e boldog az életem?
Ha ő mindenben egyetért velem?
Boldog lehetnék-e attól?
Amikor meglátom és a szívem már táncol?

Elég lehet-e a fékezhetetlen szenvedély?
Értékelném-e? A hízelgőt? becézőt? jót?
Vágynám-e? A kimondatlan, elfojtott szót?
Tudnám tisztelni benne az embert? A NŐT?

Minden kérdésem megannyi újabbat szőtt.
Biztosan azt kell tudnom, hogy ki kell nekem?
Vagy inkább azt keressem, ki így elfogad engem?
Az elfogadás nem könnyű ismerve magamat!

Ekkor gyulladt bennem fényes fáklya!
Itt volt a válasz mindig a nagy talányra!
Eddig miért nem láttam tükörtől az énem?
legyőztem most magam, igen érzem!

Hogy várhatnám szerető galambomtól a csodát?
Mikor meg magamtól sem kaptam, elfogadást!
Bizony magamban kell keresnem a választ!
Hogy meg leljem a őt, ki engem támaszt!

Győzhetek-e magam ellen?
Ha nem leszek erős jellem!
Érdemlem-e őt, ki szeret?
Ha soha nem vagyok elégedett!

Válasz a kérdésekre: magam vagyok!
Próbálok jobb lenni, de ember vagyok!
Ha Isten segít, az is maradok!
De egy biztos! soha nem nyughatok!

Bécs, 2013.02.06.

Kegyelmes Úr!

Kegyelmes úr!

Éhezik a néped!

Szekeredet húzhatjuk-e?

Vonhatjuk-e? Étlen?

A hintómat? Húzhatjátok,

Vonhatjátok, sárba ne hagyjátok!

De bárhogy kiabáltok

Sosem lesz többé magyar hazátok!

Kegyelmes úr! Mit tehetünk érted,

Hogy szekered kereke

Ne zökkenjen véled!

S kül országok ne bántsanak téged!

Mondjátok el a világnak

Hogy népem sorsa

Napról-napra

Boldogabb és vidámabb!

De kegyelmes úr!

A szócsövet elvetted már régen!

Hogyan szóljunk a világhoz,

Hogy Istenítsünk téged?

Legyetek erősek!

Éljetek szépen!

Mutassátok meg,

Hogy jobban éltek, mint régen!

Kegyelmes úr, házunkat elvetted,

És fejünkre hull a hó!

Hálátlanok vagytok,

Hisz házaimban laktok.

Kegyelmes úr! Ez már

Régóta nem élet!

Ne gyötörj tovább,

Hagyd élni a népet!

Göstling an der Ybbs, 2015. 03. 02.

Kérdések a magyar néphez!


Erőtlen a nemzet karja?
Mert a világ ezt akarja!
Gyötrelmes a népünk sorsa!
Vezetőnk a kezet mossa!

Éhezik a Bátor magyar!
Meg is halhat, kit ez zavar!
Népünk léte végveszélyben!
Magyarország nincs egységben!

Élhet-e még? Ember-e földön?
Aki magyarnak vallja magát?
Lehet-e még boldog a gyermek?
Kit az isten magyarnak teremtett!

Szabad országban? Szabadon élünk?
Ha dolgozunk, elég az étkünk?
Küzdünk a célért? És elérjük azt?
Győzhet-e az igazság? Vagy megöljük azt?

Akar-e a magyar még változtatni sorsán?
Vagy csak várjuk, hogy megszűnjön az ország?
Adunk-e reményt? Újszülötteinknek?
Szeretnénk esélyt? A jövő nemzedéknek?

Magyar férfi! Ki az igát húzza- s a kardot tartja!
Magyar asszony! Kinek létében népe sorsa!
Magyar gyermek! Ki a jövő záloga!
Magyar földön! Lesz még magyar haza?

Várom a válaszod, magyar nemzet!
Mert látom a tüzet, mely benned éghet!
Válaszokat akarok hallani!
Melyek népünk sorsát megpecsételik!
 
Bécs, 2013.02.19.

Kronológ
 

Ezen sorok rólunk szólnak!
Nem mese vagy illúzió!
Vágyaimnak netovábbja,
Életemnek örök társa!

Pirosló arccal, lángoló szívvel,
Született meg az első csókunk!
Emlékszem, ahogy lelkemben
Tanyát vert a szerelem!

Boldogok voltunk, minden percben!
Imádtuk egymást, rendületlen!
Az élet csodáját mi hoztuk létre,
Értelmet adtunk vágyainknak végre!

De egyszer csak eljött szerelmünk alkonya!
Nem volt többé zene, se romantikus vacsora!
Már nem vonzódtál hozzám, Istenem, miért?
Mit tettem, hogy szerelmünk véget ért?

De bizony érted, küzdeni fogok!
Ha kell, az ördöggel is megalkuszok!
Szerelmünk elmúlását nem tűrhetem!
Hallani akarom, hogy kimondod: KEDVESEM!

De felébresztett egy újabb nap!
Mikor lágy szellő simított végig!
S nem a szívemmel néztem már.
A szerelmünk, igen, tova szállt!

Elmém megszólított!
És bizony, tisztán látott!
Szerelmünk a múlté!
Fájdalmas, de továbbállott!

Most már emlék lettél!
És már a jövőbe nézek!
Legyél nagyon boldog!
Hisz megy tovább az élet!
 
Bécs, 2013.02.23.

Leányomhoz

Bár az élet messze vitt,
Adnék néked valamit,
Nem azt amit ehetnél,
Csak amit megtehetnél!

Tedd a kezed a szívedre,
És nézz mélyen a lelkedbe,
Milyen voltál egykoron?
És most van-e a lelkedben korom?

Nem az a fontos Kicsikém
hogy mi van rajtad,
és mennyit ér?!
Élj inkább most magadért!

Legyél boldog, önfeledt!
Meglátod, szeretnek az emberek.
Legyél a jövőd záloga,
Ne a múltadnak átokja!

De jól vigyázz!
Csak egyszer élünk!
Ne hívd ki a sorsot birokra,
Csak ritkán járj a tilosba!

Tegyél úgy mintha fognám a kezed,
Mintha mindig ott lennék veled!
Akár csak az én életem élnéd,
Szeresd önmagad, és vígan éljél!

2013.01.30.

Papírgőzös Magyarország

Papírgőzöst visz az ár,

Soha meg nem áll.

Magyar ember reményeit

Viszi messze már!

Magyar ember külhonban él,

nem is messze tán!

A haza szó szívében

Régmúlt emlék már!

Reményvesztett magyar ember

Papírgőzösre szállt,

Így keressen szalmaszálat

Egy új világ polgára már!

Emlékeit megőrzi

És a szíve ugyanúgy kalapál,

De tudja jól, hogy Magyarország

Légvár lett ma már.

Köszönjük a szabadságot

Kedves ifjú párt,

De nem bírtuk a hazugságot,

S kerestünk új hazát.

Göstling an der Ybbs, 2015. 03. 02.

 Pokoljárás

Óceánnak közepén
Sivatagban élek,
Vízióim nyomasztóak
Sajnálom, hogy élek!

Mit ér az ember? Ki ostoba,
Reményvesztett s gyarló.
Kinek vérei szenvednek
de segítséget tőle nem lelnek!

Elindultam egy úton,
Melyen fájdalmas kín
emészt s gyötör.
A lelkem már egy sötét öböl!

Ne hagyjátok ami vagyok,
Mert a lelkem, most már halott!
Mélyen alászállok...
Hisz én már nem magam vagyok.

Sötét éj a sivatagban,
Melyben mostan élek!
Pokol tornácán tanyázva,
Az ördöggel szövetségre lépek!

Bécs, 2013.02.02

Tavasz

Fel szökkent a napocska,
A déli magas dombokra.
Kitárta nekünk szívét,
Az üde tavaszt meg hozta!

A jég csapok is lassan el áznak,
Hóvirágok mosolyogva bujkálnak,
Úgy gondolják tovább nem várhatnak!
Hisz ők a hír hozói a tavaszi világnak!

Lágy szellő hozza délről,
Illatát az örömnek, a vágynak!
Az első napsugár kíván,
Szerelmet, az összes párnak!

Illatokat érezhetünk,
Napsugárral fürödhetünk!
Tulipánok mosolyognak,
Szerelmesek összebújnak!

Kedvesünket köszöntsük,
Minden reggel, virággal!
Csókoljuk meg édes arcát,
S keljünk mindig vidáman!

Gyönyörködve s örömködve,
Sétáljunk a parkban,
Csodáljuk az édes tavaszt,
S köszönjük, hogy itt van!
 
Bécs, 2013.02.09

 

Távoli szerelem


Viharos lelkemben,
Izzó parázs rejlik.
Keresi a szénát melyben
Majd megfürdik,

Megfürdik, s majd
Lángra gyullad,
Szerető lángjával
Beléd olvad!

Beléd olvad mert,
A szívem is lángol,
Szeretlek téged,
Csak miért vagy távol?

Éjszakák közepén
Kinyitom két szemem,
S látlak magam előtt
Izzó szép kedvesem!

Kiszáradt számmal,
Érzem még ízedet,
Remegő kezemmel,
Tapintom testedet.

De hamar jő a hajnal,
S nyugovóra térek,
Csak álmodom tovább,
És csak érted élek.
 
2013.01.30.

Téli kép


Takaró alá bújt a táj,
Nincsen többé locspocs már.
Roppannak a léptek,
Ahova csak érek.

Kisnyuszi nyomai a hóban,
Kacsák már nem úsznak a tóban,
Őzike fürdik a réten,
Vadmalac hortyog a végen.

Fácánok lármáznak szépen,
Nem lelnek kukacot télen.
Emberek fát vágnak messze,
Nincs elég fa bekészítve.

Anyuka házában süt-főz,
Várja a gyermekét, hogy jöjjön.
Megtölti bendőjét gyorsan,
Várja a jó meleg paplan.

Hazaér apa is hipp-hopp,
Megrakja a kályhát ripp-ropp.
Elringatja kedvesét az ágyban,
S lerakja ősz fejet lágyan

Temető


Halottak fölött sírnak-rínak,
Később virágot hoznak,
Ami sírjuk fölött ezt hirdeti ..
Nem lehet engem elfelejteni!
Hisz aki életemben nagyon szeretett,
Abban továbbra is benne rejtezek!

Valmikor 1994 körül

Utazás


Vadvirágos rétként születünk,
Tavaszi szellő simogatja kezünk.
Szorgos kis méhek porozzák szívünk,
Naivak vagyunk mikor megérkezünk!

Szelek vállán üldögélve
virágmagként szállunk,
A nagyvilág vár reánk
hol tanulunk és járunk!

De eljő a forró nyár,
Midőn szívünk társra vár!
Ha megtaláljuk nem eresztjük,
Csodálva szeretgetjük!

Szerelmünk forrásából
Gyermekáldás fakad.
Szülöttünket körbefonva ringatjuk,
mint kavicsot, a hegyi patak!

Mikor az idő őszre fordul
Szívünkből öröm s bánat,
Egyszer csak felhangzik,
Gyermekünk egyszer csak távozik!

Elhagyja a szülői menedéket,
szemünkben ez bizony, könnyet ébreszt!
De repülj madárkánk, vár az élet!
Keresd meg társad, rakjál fészket!

Lassan már mögöttünk az élet,
Bizony már hideg tél lett.
Két ember összeforrott,
Együtt őszült s formálódott!

De búcsúzom tőled, drága,
nagybetűs, csodás élet!
Pacsirtaszó csalogat odaát!
Élvezni fogom a mennyek országát!

Aki viszont itt marad,
Ne legyen szomorú!
Emlékükben továbbélünk,
És ez hidd el, gyönyörű!